1. A sikátor

  2012.01.11. 18:45

A sikátor

Hemofóbiás vagyok. Alap körülmények közt nincs is ezzel probléma, csakhogy nincsenek alap körülmények. Vagyis amióta az eszemet tudom nincsenek. Így születtem és így is halok meg. De. Néha mégse jó. Gondolj csak bele: amikor éppen farkas éhes vagy és egy gyors étterem mellett sétálsz. Bemennél, de rájössz, hogy hánysz és elájulsz a gyorskajától. Nekem személy szerint nincs bajom az ilyen kajával, sőt kimondottan kedvelem. De. Sajnos nem elégíti ki minden vágyam, vagyis éhségem…
            Szóval ez a helyzet, hemofóbiás vagyok. Ez van, rosszul leszek a számomra legtáplálóbb ételtől. Egy egyszerű közember soha nem értené miért baj ez. „Hiszen nem is dolgozol kórházban, kedvesem”- mondta múltkor egy néni. És én tényleg nem dolgozom kórházban (szerencsére). Ha jobban bele gondolok, talán jót tenne nekem. De nem ma. Ma az utálat napja van. Ma megyekvacsorázni. Brr. Megborzongok. Érzem, ahogy végigfut a hátamon az ösztön. Ez tart életben, ez segít legyőzni a betegségem. Este van, pont most kapcsolták fel az utcai lámpát. Nem mintha ez zavarna, mert tudok olyat csinálni, hogy kiégetem a pillantásommal az égőt. Mint valami Clark Kent, vagy Csodanő (szuperhősök). Király, mi? Na de térjünk vissza a tárgyhoz. Vadászat. A vér ideje, a hányás órája. Megborzongtam a gondolatra. Szerencsére nincs minden nap szükségem vérre. Csak havonta, ez is egy elég „frászt- kapsz” mennyiség. Egy sötét sikátorban sétálok. Erre sok mocskos alak jár, akinek bűzhödt a vére. Meglátok egy fickót, felém int. Nem tudja kivel kezdett.
- Szia, kislány!- szólít meg. Hangjában érzem a szeszt. Felé biccentek. A sikátorban csak egy lámpa ég, nem lesz nehéz dolgom.
- Gyere, ülj az ölembe!- mondja nyájasan és ajkai perverz vigyorra húzódnak. De még milyen perverzre. Szerintem még egy kecskét is megszexelne (ha lenne itt egy). De kecske helyett itt vagyok én, én, aki vadászik. 
            Nem mondom szép kis zsákmány. A pillanat egyre közeleg, azon kezdek merengeni, hogy ma hogyan „érzéstelenítsem”. Vessem be a jól fejbe verem módszert, vagy csókolózzak vele? Maradok inkább az egyes variánsnál. Igen, lecsapom és eszek. Körbenézek egy olyan tárgy után kutatva, amivel leüthetem (nem mintha kellene), csak a látszat kedvéjért. Hagy higgye azt, hogy egy őrült nőci lecsapta és kilyuggatta a bőrét. Bár a lyukak gyorsan beforrnak (még szerencse) és csak egy csókfolthoz hasonló heg marad (ez már balsors). Kutató tekintetem megállapodik egy borosüvegen. Kezdődhet a játék (vagyis az öldöklés). Szememet az egyetlen világító alkalmatosságra függesztem. Erősen összpontosítok és a fény lassan kialszik a búra alatt. Eddig könnyen megy. Elindulok az üveg felé, könnyedén felkapom és a pasas irányába lépdelek. Ő elég csendben várakozik, túl csendben. Már előtte állok.
- Szia, szépfiú!- mondom elbűvölő hangon. Nem szól semmit. Lassan felemelem a palackot és a tarkója felé lendítem. 
            Szerencsére előre gondolkodtam, és betömtem tamponnal az orrom, így nem fogom érezni a szilánkok okozta sebből áradó vér szagát. Miközben finoman a tarkója felé tolom, a bal kezem akadályba ütközik. Valami megragadta a csuklómat. Ez olyan „úristen- mit- csinál- ez” érzés- De tényleg mit csinál, hímnemű áldozataim általában nem panaszkodnak. A fény hiánya rontana a szépségemen? Nem, az nem lehet, én mindenhogy tökéletes vagyok.
- Nono - szólal meg a férfi szelíd hangon, miközben arcom felé nyúl.
- Mi van az orrodban?- kérdezi és kérdése hallatán dobok egy hátast. Hát normális ez? Épp most akartam leütni és az orromban lévő tamponra kíváncsi. Ez nem normális!
- Orvosi tampon- felelem hebegve.
- Mi baja az orrodnak?- kezével az arcom felé nyúl. morogva elfordítom a fejem.
- Semmi baja az orromnak, csak… - Miket mondok? Nem kerülhetek közeli kapcsolatba az áldozatommal.
            Milyen eszement vadász beszéli meg a zsákmányával a napját? De most ennem kell, mert kiszáradok. Gyerünk. Koncentrálj. Meg tudod csinálni! Eddig elfordított fejemet most visszafordítom felé és egy ijesztő, vérszomjas vigyorral kápráztatom el.
- Mit szeretnél, kislány?- kérdezi, miközben lendülő kezemre pillant.
Ez hülye, nem egyértelmű? Le akarlak ütni, és mikor eszméletlen leszel a véredet szívni. De ezt nem mondhatom meg neki. Természetesen.
- Hát - tódítom csábító hangon.
- Egy pillanatra kivennéd az egyik tampont? Csak hogy tisztázzuk a szituációt.
- Kösz, kihagynám.
Persze majd kiveszem a tampont, hogy érezzem a vére szagát és elájuljak. 
- Csak egy pillanatra- kezével arcom felé nyúl. Morogva rántom el a fejem. Ha ezt még egyszer megcsinálja, leharapom a kezét. 
- Azt mondtam nem- vajon melyik részét nem érti a nem szónak? Egyszerű, három betűs szó. N - E - M. 
- Kérlek, csak egy pillanatra- és megint az arcom felé nyúl.
- Kérlek, ezt NE csináld!- vicsorgom. Erre valami bizarr módon bekattan és egy gyors mozdulattal kikapja az egyik tömítést az orromból.
- Phőő - prüszkölök és a bal kezemet kirángatom a szorításából. – Á, te barom! Órákba telt, mire begyömöszöltem az orromba ezt! Érted?! Ó- R- Á- K- B- A!!!
- Ne haragudj!
- De HARAGSZOM! - üvöltöm és széttöröm a palackot a fején.
- Au, au, au!!- mondja, de nem esik össze. Ekkor veszem észre, hogy a vére lassan bugyog a koponyáján. Érzem a vére szagát és elfog az émelygés.
- Jól vagy?
Hát ez kész, hogy lehet ilyet kérdezni? Nem hiszem el! Nem látja, hogy mindjárt összeesek?! Lassan, de biztosan elvesztem az eszméletemet.
            Később fogalmam sincs, mennyi idő elteltével- felkelek. Persze nem a sikátorban. Hát persze, miért is ott? Az a pasas biztos felhozott a lakására és ki tudja milyen dolgokat művelt velem. Lassan kinyitom a szemem, talán túllassan, és körbepillantok.
- Nyáááv!- hallatszik F’lair éhes nyávogása. Biztos nem adtam neki reggelit. Akkor szokott így nyávogni, ha vacsorát se adok neki. De várjunk csak! Ha F’lair itt van, akkor én hol vagyok? És egyáltalán mit keres itt az én kedves cicusom ennél a pasasnál? Mintha áram rázna meg, úgy pattanok fel az ágyról. Gyanakvóan nézek körbe és hitetlenkedve veszem tudomásul, hogy otthon vagyok. Feltápászkodok és valami ropog a talpam alatt. Lenézek a lábamra és látom a cicusom tálját.
- Aw! – most neki is venni kell egy új tálat. Mekkora szívás az életem! Visszaülök az ágyra és kikaparászom a lábamból a tálka darabkákat. Megint felállok és a fürdő felé veszem az irányt. Bent vagyok kicsiny fürdőmben és a tükrömben vizsgálom magam. Észreveszem az egyik tampont (csak ez egyiket), ami az orromban maradt tegnapról. A kuka a csap alatt van, miközben emelem a fejem megpillantok egy üzenetet. Az aláírás a szöveg végén pedig a következő: A fickó, akinek a vérét akartad inni. Szemem elkerekedett a döbbenettől. Ha ő tudta mit akarok, akkor vajon hányan tudhatták? Kezembe vettem a levelet és elkezdtem olvasni:
Kedves vámpírlány!
Ne rémülj meg. Igen, tudom mi vagy. A szagod után nem volt nehéz megtalálni a lakásod. Bár a macskád meg akart ölni, mégis hazahoztalak. Érdekes volt a tegnap, nem gondolod? Alig várom, hogy újra lássalak!
Ui.: Hoztam neked egy kis vért, a hűtőben találod.
                                                                                  A fickó, akinek a vérét akartad inni.

            A szemem elkerekedett a döbbenettől. Azt írja, ne ijedjek meg! Ez HÜLYE! Dühös gondolatmenetemet F’lair szakítja meg.
- Nyááv!- sikítja, miközben törött tálkáját nézi.
- Oh, persze!- mondom neki csendesen. Elindulok összeszedni a tálka darabjait. Kiérek a konyhába- mondanom sem kell, hogy elég zaklatott idegállapotban. Kinyitom a hűtőt és megpillantom a vért. Szerencsére zacskóban van.
- Nyaú!- mondja és felugrik a konyhapultra kétségbeesetten követeli a jussát.
- Várj egy kicsit.
Lekapok a polcról egy tálat és kiveszem a kajáját a frigóból. Miután őt megetettem, magamat látom el. Ez a konzerv vér nem is olyan rossz és még a szaga se olyan émelyítő. 
Miután feltöltődtem elmegyek sétálni, friss levegőt szívni. Kissé megnyugodtam és mostanában az foglalkoztat, hogy ki is ez a rejtélyes ember. Bizonyára van valami furcsa beütése, amiért F’lair fújt rá. Érdekes. 
            Éppen a tegnapi sikátor mellett sétálok el. Addig eljutottam kusza gondolatmenetemben, hogy a pasas valamiféle kórházi dolgozó, vagy pedig ingyen osztogatták a zacskós vért. Ez utóbbit azért nem hiszem. Habár… Nekem is jó lenne egyszer elmenni egy ilyen vérosztogatásra. Ha létezik. Nem tudom, milyen bizarr emberi cselekedet lenne. Kiáll egy ember és elkiáltja magát: „Itt a vér, vigyétek a majdnem friss, szagtalan vért!”. Röhejes gondolat, tudom. De mégis milyen jó lenne. Persze, ha az ember vérivó nem könnyű az élet. Itt van például az a természetfeletti erő. Nem olyan jó dolog azt kezelni, mint a fanatikusok hiszik. Mindig vissza kell fogni, hogy nehogy véletlen eltörd egy ember kezét, vagy medencéjét. Elsőre sose könnyű, de végül megszokod. Nem mondom, hogy utána könnyű, de mégis könnyebb. Jól elidőztem a sikátor előtt, pedig semmi érdekes nincs itt. Vissza kéne térni a mai napi célra. Állásinterjú. Vicces figyelni, hogy milyen semmiségeken akadnak ki az emberek. Ahova most megyek az egy érdekes hely. Nem értem például, hogy az emberek minek gyűjtik halomra a régi kacatokat. Megérkeztem. Az épületre nagy betűkkel ez van írva: Megyei Múzeum és műkincstár. Büszke vagyok magamra, hogy elsőre ide találtam. Nagy levegőt veszek és belépek az épületbe. Bent elvezetnek egy kedves, csendes szobába és egy idős úrral találom szemben magam.
- Jó napot kívánok!- köszön rám és egy szabad székre mutat.
- Jó napot kívánok!- felelek és helyet foglalok.
Az öregúr egy kupac papír felé hajol, gondolom az önéletrajzom és a motivációs levelem. Egy kedves mosolyt villantok felé. Ő elismerően bólint és felteszi első kérdését.
- Nos, kedves Luna, ugye nem gond, ha így hívom. Szóval ez egy érdekfeszítő önéletrajz. Miért vállalkozik erre a munkára?
- Mert ezen a téren még nem volt tapasztalatom és életem során szeretnék minél többet tapasztalni. Hiszen tudja, milyen rövid az élet.
Persze nem ez az ok, de nem mondhatom neki, hogy szétunom az agyam a tanulással és a tudással, és hogy mindegy mit dolgozok, mert mindent tudok és a végén vagy felmondok, vagy kidob. Persze ezt a gondolat menetemet nem látja, csak a széles vigyort az arcomon.